Beszámoló az alapítvány éves tevékenységéről

A  Fabriczius Alapítvány az idejáró tanulók szüleinek, a helyi vállalkozók támogatásainak köszönhetően, évek óta az 1%-os felajánlás után, 2.000.000-3.000.000 Ft közötti összeggel büszkélkedhet.

A beérkező összegek elköltéséről az Alapítvány 5 tagú kuratóriuma dönt. A beérkező pályázatok alapján mérjük fel az igényeket, javaslatokat.

Így évek óta tudjuk támogatni, rendszerességgel a következő tevékenységeket:

  • Fabriczius nap rendezvényeit (alsó és felső tagozat), ahol közel 1.600 tanulónak tudunk színvonalas programot szervezni. Ezeken a rendezvényeken ajándékkészítés, egészséges ételek készítése, kézműves foglalkozások sokasága , zenés rendezvények várják az iskola tanulóit, a segítő szülőket.
  • A nyári napközis táborok, táborok költségeihez is minden évben jelentős mértékben hozzá tudunk járulni, így buszos kirándulásokon eljutnak a gyerekek a Mátrába, Visegrádra.
  • Állandó támogatási területeink ezenkívül még az iskolai versenyek, év végi jutalmazások támogatása.
    Az idei évben a Medve matek, a Bolyai matematikaverseny részvételi díját is az alapítvány fizette. Lehetőség a tanulóknak, hogy csapatban is kipróbálhassák magukat. Iskolánk kiváló teljesítménnyel büszkélkedhet.
  • A tavalyi évtől nem csak a kiemelkedő, hanem a valamiben ügyes, tehetséges tanulók versenyét is meghirdettük, nagyon-nagy sikerrel. Itt főleg gyakorlati tevékenységek során mérhették össze tudásukat a tanulók.
  • A diákügyeletes tanulók évvégi kirándulását is az Alapítvány teszi lehetővé.
  • A játszótér, az iskolaudvar fejlesztése is az állandó feladataink között szerepel.
  • A szakkörök anyagigényét, a napközisek eszközigénylését is igyekszünk lehetőségeinkhez mérten támogatni. Sikeres volt a napközisek Régi gyerekjátékok kiállítása…
  • A sakkoktatás, ének-zenei oktatás kéréseit is támogatjuk.
  • A sportban, tanulásban kimagasló eredményeket elért tanulókat, rendszeresen jutalmazzuk.

Itt emelném ki a Ballagásokon átadott Fabriczius-díjat.

A tavalyi év 1%-os felhasználása:

  1. Diákügyelet: 40.000Ft
  2. Év végi jutalmazások, kirándulások, nyári táborok: 900.000Ft
  3. Fabriczius nap. 200.000 Ft
  4. Iskolaudvar, mérleghinta 150.000 Ft
  5. Fabriczius-díj: 30.000Ft
  6. Szakkörök: 50.000 Ft
  7. Önkormányzati támogatás segítségével: 800.000 Ft osztálykirándulások támogatása
  8. Eszközvásárlás: 150.000 Ft

Szülői támogatás segítségével 90 db fémépítő dobozt tudtunk vásárolni, amit technika órákon szívesen használnak a gyerekek.

Az alapítványt nagymértékben támogatják

  • Önkormányzat
  • GAMESZ
  • helyi kis- és nagyvállalkozások
  • a GE dolgozói a GE United Way programon keresztül.

Az Iskolaszékkel egyetértve dolgozunk hosszú évek óta.

Köszönet mindenkinek, aki támogatja munkánkat!

Reméljük a jövőben is támogatóink körében tudhatjuk Önöket, hiszen évről-évre növekszik azon programok-, versenyek száma, ami az alapítvány anyagi támogatásával valósulhat meg.

Németh Györgyi
Fabriczius Alapítvány elnöke