2016 – Szombat esti láz

Tisztelt Bálozó Vendégek, Támogatóink!

Hálás köszönetünket szeretnénk kifejezni, hogy több, mint 700-an vettek részt jótékonysági bálunkon, illetve támogatóinknak, akik nélkül nem jöhetett volna létre a rendezvény. Minden évben nehéz döntés, hogy milyen témakört öleljen fel a jelmezes bál, de azt hiszen, hogy ezen alkalommal a retro disco felülmúlta minden eddigi kísérletünket. Két héttel a bál nagy napja előtt, lezártuk az asztalfoglalást, hiszen az iskola befogadó képességének határait feszegettük. Nagy örömünkre szolgált, hogy a Veres1Színház első szóra elfogadta felkérésünket és színesítették műsorunkat, illetve M-Sky (Mihálszky Tamás) – akit sokan ismerhettek az amerikai autós találkozókról – eljött és igazi retro disco hangulatot varázsolt az este folyamán.

Lethenyei László, Almási Dániel és Klement Zoltán végigfotózta az eseményt, örökül hagyva a szenzációs jelmezes forgatagot (Képeik megtekinthetőek: www. pillanatkepek.hu/események menüpontban “Iskolai Bál” cím alatt.) Évről-évre fantasztikus jelzemek kavalkádját láthatjuk, s nem is merünk jelmezversenyt hirdetni, nem találnánk zsűrit, aki dönteni tudna az első helyezésről. Borsy Áginak örök hálám, aki évek óta gondoskodik a színpadi háttérről. Az est folyamán Ági és Oroszi Judit smink tetoválásokkal látta el elsősorban hölgy vendégeinket, de egy-egy férfi vendég is besurrant arc és test festésre. Jelfy Levente (Vip Party Service) játéktermét is sokan látogatták, volt aki most kártyázott először életében és hallatlanul figyelmes oktatásban részesült.

Köszönet a Fatálas Étteremnek, a Borellátónak, és a Veresi Pálinkaháznak, hogy torok nem maradt szárazon, és Fogarasi Tünde vezette konyhának, hogy fantasztikus retro ételekkel készültek és hajnalig ellátták a bálozókat.

Végül, de nem utolsó sorban pedig megköszönöm az Iskolaszék és a Gamesz segítségét, amely nagyban hozzájárult a rendezvény sikeréhez.

Nagy Gabriella
iskolaszék elnöke

Következzenek támogatóink:

  • 5 Csillag Autószervíz
  • Anno3Dekor
  • Blogék Kft.
  • Borellátó
  • Boróka Optika
  • Brandt Virág
  • Citroën Veresegyház
  • Csombor úszóiskola
  • Deák zöldséges
  • Dédi Vendégháza
  • Dortex Rőfös Kft.
  • Eggi-Color Kft.
  • Erzsó zöldséges
  • Ezerkincs Életmód centrum
  • Fatálas Étterem
  • Fehér Viktória
  • Flexmodell
  • Fogarasi Tünde és csapata
  • GAMESZ
  • GE
  • Gombai cukrászda
  • Gyetván Virágbolt
  • Izzó 2000 lámpabolt
  • Ju-Ko Kft.
  • Katlantóni Vendéglője a malomhoz
  • Kertes Taxi
  • Kucsa-Ker Kft.
  • Lethenyei László
  • Magyar Takarék
  • Medveotthon
  • M-Sky (Mihálszky Tamás)
  • Paletta Papír, Írószer
  • Partner Audit Consulting Kft.
  • Pintér Tímea
  • Serfőző Bernadett
  • Simon András
  • Splash Női Fitness Klub
  • Sulyán cukrászda
  • Süni vegyesbolt
  • Szolga Szilvia
  • Tamás Anikó
  • Terike Bioboltja
  • Váci Mihály Művelődési Ház
  • Varázsvár játékbolt
  • Vargabetű Könyvesbolt
  • Veres-dent
  • Veres1ház Színház
  • Veresegyház Városi Önkormányzat Idősek Otthona
  • Veresegyházi zokniüzem
  • Veresi Könyvesbolt
  • Veresi Pálinkaház
  • Verestransz Kft.
  • Vip Party Service